Ej ezerkilencszáztizennégy évbe
Lenézett a Jóisten a földre.
Letekintett ej-haj Füzes közepébeközepébe,
Szegény magyarokat viszik a harctérre.
Ej, anyám, anyám, kedves édesanyám
De szomorú vasárnap délután.
Házunk előtt ej-haj, szépen muzsikálnak,
Engemet pedig visznek katonának.
Anyám, anyám, édes-kedves anyám,
Te voltál a felnevelő dajkám.
Születésem napján de nagyon örültél,
Engem a háborúba felneveltél.
Ej anyám, anyám, kedves édesanyám,
Szedje össze minden civil ruhám.
Szedje össze, zárja a láda fenekébe,
Soha még a világ, nem öltözöm bele.
Ej ezerkilencszáztizennégy évbe
Gyászba borult az egész világ népe
Ferenc Jóska ej-haj, háborút indított,
Sok jó édesanyát de megszomorított.
Ej ne vigyetek engem katonának
Meghasad a szíve a babámnak
Meghasad az ej-haj, a babám gyönge szíve,
Ej ha engemet elvisznek messzire.
Nem zörög a levél, ha a szél nem fújja,
Nem mondanám babám, ha igaz nem volna.
Titkos a szerelem, félek a jó édesanyádtól,
Jön a szombat este, elválunk egymástól.
Csak az esik nékem olyan keservesen,
Hogy a régi babám sírva jár előttem.
Olyan büszke mintha sosem, sosem látott volna,
Mintha szeretője nem is lettem volna.